Én trafok, te trafsz, ő ...
Ostóbiában a hamburger nemzeti eledel. Az ostób népesség közel fele aktív hamburgerfogyasztó, igaz közülük sokan csak néhanapján, sörözés alkalmával falnak be egy-egy szendvicset, a hétköznapjaikban nem a hamburgerhez való hozzájutás a legfőbb problémájuk. Ennek ellenére az ostób népegészségügyre nagy terhet ró a sok elhízásban és az abból fakadó egyéb kórságokban szenvedő ellátott. Mindez már-már nemzetgazdasági szinten megjelenik a kiadási oldalon, így Ostóbia kormánya pár éve komoly harcot indított a hamburger ellen.
Első lépésként a hamburgerreklámok ellen léptek fel, majd miután ez nem vezetett eredményre, elrendelték, hogy a szendvicsek csomagolópapírján jogszabályban meghatározott méretben kövér embereket ábrázoló fotókat kell elhelyezni. Később törvényi szabályozást nyert, hogy zárt légtérben tilos hamburgert zabálni. Ha rossz sorsod Ostóbiába vetne, Kedves Olvasó, ne lepődj meg, ha minden egyes ostób kocsma előtt hamburgert majszoló embereket látsz. Akár szakadó esőben is. Az ostób kormány szerint tulajdonképpen nem is emberek ők, hanem a nemzetgazdaság parazitái.
Az ostób kormány ugyanis nem eszik hamburgert. Ellenben meglehetősen jó kapcsolati hálóval bír. A kormány egyik erős embere véletlenül közeli viszonyban van egy vágóhidakat üzemeltető üzletemberrel. Kettejük zseniális ötletéből született Ostóbia legújabb projektje, a Nemzeti Hamburgeres hálózat.
A dolog pofonegyszerű: ha már úgysem tudjuk megoldani a hamburgerzabálás problémáját, legalább államosítsuk. Csak és kizárólag a Nemzeti Hamburgeresnél lehessen ilyen ételt kapni, viszont ott csakis ezt. A problémát egyedül az okozza, hogy pusztán hamburger eladásból nem igazán lehet megélni. Nem lenne baj, ha a Nemzeti Hamburgereshez betérve a mezei ostób dolgozó megihatna egy kávét. Esetleg vehetne egy üdítőt. Kitölthetne egy lottót. (Az igazi persze az lenne, ha a szerencsesüti mintájára a nyerőszámokat a hús és az uborka közé lehetne rejteni, de ez még némi továbbgondolást igényel.)
Szóval így kapható lett a Nemzeti Hamburgereseknél minden, ami egyébként nem állami monopólium, és kicsit odabaszott a kávézóknak, lottózóknak, újságosoknak. De az ostób nemzetgazdaság és népegészségügy helyreállítása sajnos áldozatokkal is jár.
A régi hamburger árusok egy picit azért lázadoztak, hogy nekik nincs részük a nagy ostób projektben. Mert nem értették meg azt, amit az ostób kormány elfelejtett kommunikálni: az ő kis vicik-vacak bodegájuk nem fér bele az Ostób Együttműködés Rendszerébe. A Nemzeti Hamburgeres lánc ugyanis leginkább a McDonald's-re hajaz, csak ezt egy darabig nagyon nem reklámozták.
A mezei ostób hamburgeres, aki a szomszéd - mára már közfoglalkoztatott - szobafestővel kenette ki a bódéját, mit is tudna arról, hogy mi az a pantone, meg honnan is jutna eszébe, hogy egy olyan baromi elegáns üzletet alakítson ki Ostobburg külső peremkerületében, ahová a törzsvásárlói csak félve mernek belépni.
Nem lennék hamburgerfüggő Ostóbiában. Előre meg kellene tervezzem minden egyes lépésemet. Kitalálni, hogy mikor merre menjek az utcán, mekkora táskával, hogy a heti betevő hamburger fejadagomat bespájzoljam. Mert innentől kezdve nincs olyan, hogy csak leugrok a Nemzeti BCA-ba, hogy vegyek egy húspogácsát meg zsemlét és otthon kisüssem. De már megfelelő villát is csak a Nemzeti Hamburgeres árulhat, amivel megforgathatnám a húst az olajban.
Mondjuk az is igaz, hogy a határmenti ostób falvakban már korábban sem nagyon lehetett hamburgert kapni. Nem volt rá kereslet. A szomszéd Moráliából jelentős hot dog és pizza importot generált már jó másfél évtizede az ostób húsárak emelkedése. Valószínűleg a jövőben ennek a kereskedelemnek a spektruma szépen lassan el fogja érni Ostobburgot is, és az ostób kormánynak esélye sem lesz valós statisztikákat gyártani arról, hogy visszaszorult-e a hamburgerzabálás Ostóbiában. Valószínű persze, hogy a Nemzeti Ostób Média az eladási adatok visszaeséséből még így is sikerpropagandát fog gyártani. Az egyszeri ostób meg moráliai hot dogot majszolva ül majd a tévé előtt és hevesen bólogat.
