„A tárgyalások nagy erővel zajlanak. A plenáris ülésen is és a háttérben is órák óta és még órákat tartanak majd. Nem lehet pontosan felmérni, de a magyar pozíciók erősek. Hogy a férfiak is értsék, hogy miről beszélek, egy hatlapos ulti van a kezemben, negyvennel és két szélásszal, meg lehet azért oldani. Azt hiszem, szép esténk lesz.” (Orbán Viktor)
Az első, ami felmerült bennem Orbán Viktor tegnapi kijelentése kapcsán, hogy vajon kik azok a férfiak, akik ezt értik. Szűcs Donát, az Azonnali újságírója úgy gondolja, hogy ő ezek közé tartozik. Én meg úgy gondolom, hogy Szűcs Donát félreérti. Mert ő is csak azzal foglalkozik, amit Orbán Viktor kimondott, azzal nem, amiről nem esett szó.
„Egy hatlapos ulti van a kezemben, negyvennel és két szélásszal” – mi az, ami ebből hiányzik?
Mikor van a kezemben a hatlapos ulti?
Egy ultiparti két fázisból áll. A licitből és magából a játékból. Szűcs Donát úgy gondolja, hogy a „hatlapos ulti van a kezemben” kijelentésben benne van az, hogy a liciten túlvagyunk. Szerintem meg nincs. OV kezében a játék bármelyik fázisában lehet hatlapos ulti, de korántsem biztos, hogy meg is fogja tudni játszani. Sőt, szerintem nagyon csekély esélye van, hogy meg tudja.
A licit úgy kezdődik, hogy osztás után a kezdő játékos 12, a másik kettő 10-10 lapot kap. Ha OV kezd, akkor a kezében lévő 12 lapból neki kell leraknia kettőt a talonba, ha nem ő kezd, akkor előtte valaki már lerakott kettőt, amit neki kell felvennie a hatlapos ultijához. (Azt a vonulatot inkább meghagyom másnak, hogy amiről beszélünk az valójában nem ulti, hanem rablóulti.)
Milyen színű a hatlapos ultim?
Nem piros. Nincs az az ultijátékos, aki ha piros ultija van, akkor ne azt mondaná, hogy „hatlapos piros ulti van a kezemben”. A piros ugyanis az ultiban mindennek a dupláját éri. Az, hogy a hatlapos ulti nem piros (a többi szín egyenértékű), alapból azt jelenti, hogy akinél a piros van az nagyon könnyen tud rálicitálni OV-re.
Mire megyek a negyvennel és két szélásszal?
Az ultiban van egy olyan bemondás, hogy 40-100. Ez azt jelenti, hogy aki megjátssza az rendelkezik az adu színből a felsővel és királlyal, illetve azt vállalja, hogy a 4-4 tízesből és ászból minimum ötöt ő fog elvinni, feltéve, hogy övé az utolsó ütés. (Az ulti neve pontosan abból ered, hogy az utolsó, ultimo ütést a felvevő az adu hetessel viszi.)
Nomármost 40-re és két szélászra (nem az adu szín ászára) jó eséllyel be lehet mondani a 40-100-at is. Ha egy ultis erről a lapról beszél, akkor azt mondja „hatlapos 40-100 ulti van a kezemben két szélásszal”.
Nem is beszélve arról, hogy egy színt gyakorlatilag lefogtam, másik kettőből ászom van. Ha a maradék két lap nem elég alacsony, akkor valamelyik partneremnek jó eséllyel betlije van. (Azaz azt vállalja, hogy egyik ütést sem ő viszi el.) És egy óvatlan talonnal azt csak javítani tudom.
Összegezve
Ha egy profi ultis azt mondja, hogy hatlapos ultim van negyvennel és két szélásszal, az a profi ultis tudja, hogy nagy valószínűséggel veszített. Ugyanis nem ő fog játszani, mert valaki másnak még ennél is jobb lapja van. (Például az indexképen felül látható hatlapos ulti, negyvennel és két szélásszal valójában egy rebetli a bal oldali játékos kezében. De ha jobban megnézzük, akkor a jobb oldali játékosnál lévő piros 40-100 is magasabb értékű, mint a hatlapos ulti, negyvennel és két szélásszal.) OV lapjának nem az a fele számít amit ismerünk (adu király, felső, hetes; két idegen ász), hanem amit nem. Van-e nála adu ász és adu tízes? Valószínűleg nincs, mert akkor bemondaná a 40-100-at. Nála van-e a piros hetes, azaz biztosan tudja-e, hogy másnak nincs piros ultija? Ha nála van, le meri-e rakni talonba? Az egyik idegen ász a piros-e? Van-e nála idegen hetes, azaz csökken-e az esélye, hogy betlit játszanak ellene?
Ez a profi ultis, ha javítani akarja az esélyeit lerak a hat aduból kettőt és elengedi a hatlapos ultit, negyvennel és két szélásszal. Inkább arra játszik, hogy bármit játszanak ellene azt megkontrázza.
De egy profi ultis azt is tudja, hogy azt amit itt most elmagyaráz, hogy a „férfiak is értsék” csak jó esetben az ötven feletti férfiak fogják érteni. Már a negyven feletti korosztályból is csak a hozzám hasonló elvetemültek ultiznak, a fiatalabbakat meg jó másfél évtizede begyűrte maga alá Korda Gyuri bácsi és a Texas hold ’em.
Ezúton is köszönöm TM-nek, hogy ultis szemmel (is) véleményezte.